Londoni tippek Shakespeare rajongóknak

William Shakespeare, az angol drámaírás kiemelkedő alakja (1564 – 1616)
Ezt az 1623-as ábrázolást tartják a legautentikusabb portréjának

Bár Shakespeare Stratford-upon-Avonban született és halt meg, rajongói Londonban is számos hozzá kapcsolódó érdekes dologgal találkozhatnak.

Ez a bejegyzés ezeket gyűjti össze.

Shakaespeare színháza, a Globe

A Globe mai (harmadik) épülete,
21 New Globe Walk, London, SE1 9DT
(London Bridge Stationtől 10 perc séta)

Shakespeare Globe-jának ma a harmadik, újjáépített változatát láthatjuk Londonban. A Globe először 1599-ben épült fel a Temze partján. A 3000 férőhelyes fából épült amfiteátrumba 1 pennys álló- és 2 pennys ülőhelyeket adott el a Lordkamarás emberei nevű színésztársulat (Lord Chamberlain’s Men). A Lordkamarás emberei társulat számára írta Shakespeare a legtöbb darabját.

A Globe oldalsó bejárata, innen nyílik az emeleti szuvenír bolt

A Globe a nevét az épület tetején levő földgolyóról kapta. A színpadon számos különleges művészi és technikai elemet vonultattak fel (emberek repültek, ágyúk dördültek el stb.). A színház egy balul elsült effekt miatt égett le 1613-ban – a VIII. Henrik bemutatása közben kigyulladt a színpadon levő ágyú. A következő évben a színtársulat újjáépítette a Globeot, amely 1642-ig működött, amikor a polgári forradalom puritán eszméi miatt be kellett zárnia. 1644-ben le is bontották.

A Globe-ot többszáz év után egy amerikai menekült színész és rendező, Sam Wanamaker kezdeményezésére építették újjá. Wanamaker 1970-ben létrehozta a Globe Playhouse Trustot és összegyűjtötte a rekonstrukcióhoz szükséges pénzt. A leírások és korabeli ábrázolások alapján újraépített Globe 1997-ben nyílt meg a közönség előtt. Külön engedélyt kellett kérni, hogy az épületnek nádteteje lehessen, mivel az ilyen tetőket az 1666-os tűzvész után betiltották. Be lehet fizetni vezetett túrára a színházban, ami 17 fontba kerül.

Az oldalsó bejáraton a modern épületrészben van egy nagy szuvenírbolt, ahol legalább 20 percet nézelődtünk, mikor ott jártunk. Rengeteg tematikus táskát, pólót és könyvet árulnak. Meg fura fúziós cuccokat, mint ez a lenti Shakespeare stílusban megírt Star Warsos színdarab.

A Globe szuvenír boltjának egyik zseniális terméke 😀

További információ itt: https://www.shakespearesglobe.com/seasons/guided-tours/

A Globe eredeti helyszíne

Az eredeti Globe helyszíne a Park Streeten
Anchor Terrace, 125 Park St, London SE1 9EW
(Pár perc sétára a Globe mai épületétől és a London Bridge Stationtől)

A mai, rekonstruált Globe-ot nem pontosan az eredeti helyén építették meg. Szintén a London Bridge Station közelében, az új Globe-tól nem messze találjuk a régi Globe helyszínét jelölő emlékművet.

Shakespeare könyvritkaságok a British Libraryben

A British Library épülete
96 Euston Rd, London NW1 2DB
(2 perc séta a King’s Crosstól és a St. Pancrastól)

A British Library nemcsak könyvtárként üzemel, hanem különböző kiállításoknak ad otthont. Ingyenesen látogatható a Sir John Ritblat Treasures kiállítás, amely a világ fontos és értékes könyveit, műveit mutatja be. Itt látható az 1215-ös Magna Charta, kézzel írt Beatles dalszövegek, Mozart kották, Gandhi levelei, brit titkosszolgálati dokumentumok, Guttenberg Bibliája, Jane Austen levelei és még sok minden más.

Íme a kiállításon látható Shakespeare verseskötet

Többek közt megnézhető Shakespeare 1640-ben kiadott verses kötete és szonettek kéziratai az 1600-as évek elejéről. Az egész kiállítás fantasztikus, úgy kellett a teremőrnek záráskor kiterelnie minket a középkori kódexek közül.

A kiállításról bővebb információ itt: https://www.bl.uk/events/treasures-of-the-british-library?fbclid=IwAR3fniRakI5XadI5dyd07Afg6x6MisrG-DOb2r172AmvTvCt47G4VqFSFiw

Shakespeare testvérének sírja és Shakespeare emlékműve a Southwarki katedrálisban

A Southwark Cathedral
London Bridge, London SE1 9DA
Pár perc séta London Bridge Stationtől

A 17. századi Londonban nyilvántartották a plébániához való tartozást, mivel kötelező volt részt venni a vasárnapi szertartáson. Így Shakespearet is listázták mindig az aktuális plébánián, amelyhez közel lakott. Az egyik plébánia, amelyik listázta őt a mai Southwark katedrális.

Itt található ma is Shakespeare öccsének, Edmond Shakespeare-nek a sírja. Edmond bátyját követve jött Londonba és színészként dolgozott.

A katedrálisban ezenkívül van egy emlékmű Shakespeareről, aki minden bizonnyal sokszor vett részt misén a templomban.

Shakespeare otthona a St. Helen plébánia mellett

Sokáig csak annyit tudtunk, hogy Shakespeare a St. Helen plébániához tartozott és a közelében élt 1597-99 közt.

2019 áprilisában Geoffrey Marsh történésznek sikerült azonosítania, hogy hol lakott Shakespeare Londonban a Rómeó és Júlia megírásakor. Ez pedig a 35 Great St Helen’s, amely a St. Helen plébánia és a Gherkin közelében található. A helyén ma egy irodaház áll.

Shakespeare street art a Borough Marketnél

JimmyC Shakespeare graffitije a Borough Marketnél
Soho Wharf, 1 Clink Street, London SE1 9DG
Pár perc séta a London Bridge Stationtől és a Southwark Cathedraltól

A Southwarki katedrálistól nem messze, a Borough Marketnél látható egy híres Shakespeare street art, amely JimmyC alkotása. Sajnos nem voltam még itt, de ha arra járok, helyet kap az Instagramon 🙂

Természetesen a bejegyzésben említett helyszíneken kívül bőven van még Shakespeare emlékmű Londonban, de ezek talán a legérdekesebb helyszínek egy rajongó számára.

Ha valaki Shakespeare szülőhelyét szeretné meglátogatni Stratford-upon-Avonban, ahhoz itt talál információt: https://www.shakespeare.org.uk/visit/

Szeretnék olvasni…

az Arsenal FC születéséről és az angol fegyvergyártásról

Dániai Anna szellemjárta házáról

a 150 éves teakereskedőhajóról, ami ma Londonban áll

a londoni buszok történetéről

a Foltozott Üstről

A bejegyzés forrásai:

Hozzászólás