Londoni emeletes buszok, egyenesen Párizsból

A piros emeletes busz (“double decker”) London szimbólumainak egyike. A legelső emeletes lóhúzta omnibusz azonban Párizs utcáin robogott 1828-ban. 1829-ben indult el Londonban az első emeletes omnibusz a párizsi mintájára Paddington és a Bank között. A busz 22 embert tudott vinni és egy út 1 shillingbe (mai értéken 5 pennybe) került. A London General Omnibus Company (L.G.O.C.) volt az első társaság, amely menetrendszerű buszokat üzemeltetett fix útvonalon. A L.G.O.C. 1907-ben pirosra festette az összes általa üzemeltetett buszt, hogy megkülönböztesse őket a többi vállalat buszaitól. Később az összes busz piros színű lett, hogy feltűnő legyen a város forgatagában.

A buszok sokáig nyitott emelettel jártak és az emeletre féláron lehetett jegyet kapni, mivel az utasnak el kellett viselnie a londoni esőt. Az első motoros emeletes busz 1923-ban tűnt fel Londonban. Akkoriban számos közlekedési társaság versenyzett az utasokért és 200 magán üzemeltetésű busz is működött a városban. Ezeket “kalóz buszoknak” (pirate buses) hívták. A kalóz buszok népszerű útvonalak mentén haladtak, de útjuk nem volt kötött, sokszor kerülőket tettek, hogy gyorsabban célba érjenek.

A legnépszerűbb emeletes busz modell a Routemaster, amit 1956-ben terveztek és közel félévszázadon keresztül, egészen 2005-ig használták Londonban. A Routemasternek nyitott volt a hátulja, így sokszor balesetet szenvedtek a túl későn vagy korán fel- és leszálló utasok.

A jelenlegi londoni buszhálózat évente 2,3 millirád utast szállít. A Routemasterek helyett új, környezetbarát buszok járnak London központjában, amelyek meghaladják az Euro VI-os kibocsátási standardet. A londoni buszok közül 3500 hibrid és 150 elekromos.

A kilátás szuper az emeletről

Nagyon szeretek ezeknek a buszoknak az emeletén utazni. Kényelmes, hogyha az ember sokáig utazik a buszon elvonulhat a felsőbb szintre, hogy ne kelljen mindig félreállnia. Illetve a kilátás is szuper. A buszra felszállva az első ajtónál kell bankkártya érintéssel jegyet venni. Egy buszút 1,5 fontba kerül.

A 15-ös busz vonalának egy részén még mindig lehet a régi Routemasterrel utazni a Towertől a Trafalgar Squareig.

Az emeletes buszok praktikusak London szűk utcáin, kisebb, keskenyebb útfelületen több utast szállítanak. Viszont a háromszintes, triple decker már túl magas lenne ahhoz, hogy elférjen a fák, hidak és felüljárók alatt. Olaszországban Róma és Tivoli között járt háromszintes busz 1932-ben, de annak csak a hátulján volt harmadik szint.

A leghíresebb háromszintes busz (triple decker), a harmadik Harry Potter film (Harry Potter és az azkabani fogoly) forgatásához megépített Kóbor Grimbusz (Knight Bus). A háromszintes Kóbor Grimbusz megépítéséhez egy kettévágott Routemaster busz felső részét rászerelték egy másik Routemasterre. A filmhez megépített busz a londoni Warner Bros filmstúdióban látható, ahova nagyon szeretnék majd eljutni.

A Kóbor Grimbusz a Harry Potter és az azkabani fogoly c. filmben

A bejegyzés forrásai:

Hozzászólás